Szigorítja a dohánytermékekre vonatkozó szabályozást az Európai Unió
Szigorítja a dohánytermékekre vonatkozó szabályozást az Európai Unió – tájékoztatott a péntektől érvényes új uniós irányelv hatálybalépéséről az Európai Parlament.
Közölték, mivel minden negyedik 14-25 év közötti európai fiatal dohányzik, az új szabályok fő célja az, hogy a cigaretta minél kevésbé legyen vonzó a fiatalok számára.
A jogszabály az unió összes országában betiltja a cigaretta és a sodrásra szánt dohány ízesítését, amely vonzóbbá és könnyebben fogyaszthatóvá teszi a dohánytermékeket.
Rendelkezik arról is, hogy a csomagolás elejének és hátoldalának 65 százalékát – képet is tartalmazó – egészségügyi figyelmeztetésnek kell borítania. Emellett tilos lesz a reklámok elhelyezése a dobozokon.
Ezen túlmenően a dohánycégeknek részletes beszámolót kell küldeniük a tagállamoknak arról, hogy milyen adalékanyagokat tartalmaz az adott dohánytermék. Az irányelv arra is kötelezi a gyártókat, hogy jelentsék, mielőtt új terméket vezetnek be.
Az unió betiltja a kisebb kiszerelésű dobozokat, mivel azok olcsóbbak, így elérhetőbbek a fiatalok számára.
A szabályozás az e-cigarettára is kiterjed. Az eszközre a gyógyszerekre vonatkozó szabályok vonatkoznak abban az esetben, ha a gyártója a dohányzásról való leszokást ígér. Egyébként a termék a dohánytermékekre vonatkozó szabályzás alá esik.
Az irányelv lehetőséget biztosít a tagállamoknak arra is, hogy megtiltsák a dohánytermékek interneteses árusítását.
A parlamenti tájékoztatás szerint az unió népességének 26 százaléka dohányzik. A tagországok között Görögország vezet, ahol a lakosság 38 százaléka dohányzik, amíg a legkevesebben Svédországban, ahol alig 11 százalék a dohányosok aránya. Magyarország az uniós átlag második harmadában áll 30 százalékos dohányzási arányával.
Az unióban évente 700 ezren halnak meg a dohányzás következtében. A dohányosok nemcsak a súlyos betegségeknek vannak kitéve, mint például a rák, vagy légzési problémák, hanem mintegy 14 évvel rövidítik meg az életüket – írták. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az Európai Bizottság engedélyezte a géntechnológiával módosított szójabab behozatalát az EU-ba
Az Európai Bizottság engedélyezte a géntechnológiával módosított szójabab uniós behozatalát,…
Tovább olvasom >Megosztó alku: nő az ukrán mezőgazdasági termékek uniós importkvótája
Az Európai Unió új megállapodást írt alá Ukrajnával, amely több…
Tovább olvasom >Eurostat: stabil növekedést mutat az online platformokon foglalt vendégéjszakák száma az EU-ban
Stabil növekedést mutat az uniós tagországok rövid távra kiadott szálláshelyein…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,6, a májusit 0,1 százalékkal haladták meg
2025. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg…
Tovább olvasom >Tempósabbá vált az infláció
A drogéria termékeknél a vártnál mérsékeltebb árcsökkenés volt júniusban, emellett…
Tovább olvasom >A héten indul a NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál
A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal…
Tovább olvasom >