Tartja magát a kedvező trend a háztartási vegyi áruk és kozmetikumok kiskereskedelmi forgalmában

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 12. 09. 12:30

Továbbra is kedvezően alakulnak idén a kiskereskedelmi trendek háztartási vegyi áruknál és kozmetikumoknál. Forgalmuk idén január-október között – értékben – mintegy 270 milliárd forintot ért el, ami 6 százalékkal nagyobb, mint tavaly az első tíz hónap alatt. Mennyiség szempontjából pedig több évi csökkenés után, most 2 százalék pluszt regisztrált a Nielsen Kiskereskedelmi Indexe.

Nielsen-

Átlag felett, 7-9 százalékkal emelkedett értéket tekintve a bolti eladás a legnagyobb forgalmú tíz vegyi és kozmetikai termék közül mosószerből, pelenkából, öblítőből, dezodorból és fogkrémből.

Mennyiség szempontjából átlag felett, 4-8 százalékkal többet adtak el a top tízből a kiskereskedelemben toalett papírból, pelenkából, öblítőből, dezodorból és tusfürdőből.

Kiemelkedő, kétszámjegyű emelkedést regisztrált a Nielsen értékben például konyhai papírtörlőnél és fogkefénél, mennyiséget tekintve pedig légfrissítőből, valamint elektromos fogkeféből.

Ami az eladáshelyek súlyát illeti, kismértékű átrendeződést figyelhetünk meg a háztartási vegyi áruk és kozmetikumok értékben mért forgalmánál. A 2500 négyzetméter feletti csatorna részaránya 35 százalékról 34-re csökkent. Azzal egy időben pedig a szupermarketet és diszkontot magában foglaló 401-2 500 négyzetméteres csatorna mutatója 19-ről 20 százalékra emelkedett. (Nielsen)

Kapcsolódó cikkeink