Terjed az érintésalapú fizetés

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 06. 23. 10:30

A Deloitte előrejelzése szerint a VR-technológia 2016-ban először éri el az évi 1 milliárd dolláros forgalmat, amiből 700 millió dollár a hardverértékesítésnek, a többi pedig a tartalomszolgáltatásnak tudható majd be. A kutatás jelentős növekedési tendenciát lát a kognitív technológiák, például a számítógépes látás, a természetes nyelvfeldolgozás és a gépi tanulás piacán is. Idén 100 vállalatiszoftver-gyártóból 80 várhatóan forgalomba hoz kognitív technológiákat, szemben a tavalyi 64-gyel, ami 25 százalékos növekedést jelent.

Az FMCG-cégek számára érdekes előrejelzés szerint a mobil eszközökön, okostelefonokon és tableteken történő vásárlások során harmadik fél által nyújtott, érintésalapú fizetési szolgáltatást igénybe vevő személyek száma 2016-ban várhatóan 150 százalékkal nő, és eléri az 50 millió rendszeres felhasználót. Az érintőképernyős kereskedelem segítségével a kiskereskedők kihasználhatják a vásárlók bővülő mobileszköz-használatát olyan webshopok felkutatására, ahol az ügyletszám főként a nehézkes fizetési procedúra miatt marad alacsony.

penz-apro

Kapcsolódó cikkeink