Újabb vidékfejlesztési pályázatok jelennek meg ősszel

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 09. 27. 11:25

Az ősszel újabb pályázati dömping várható a Vidékfejlesztési programban, az év végéig mintegy 200 milliárd forint keretre jelennek meg kiírások – mondta Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden háttérbeszélgetésen, Budapesten.

gyumolcs-zoldseg

Emlékeztetett: a 2014-2020 közötti programban 1300 milliárd forint keret áll rendelkezésre, ebből 900 milliárd forintnyit már meghirdettek.
Kis Miklós Zsolt az eddigi tapasztalatokról elmondta, a beérkezett pályázatok azt mutatják, jól mérték fel a pályázati területeket, hiszen a kiírások többségnél túljelentkezés van.
Az államtitkár egyebek közt példaként említette, hogy jelentős túljelentkezés van a vidékfejlesztési pályázatokon az állattartó telepek korszerűsítésére, az élelmiszeripari, a borászati, a kertészeti területeken.
Kis Miklós Zsolt kiemelte: a pályázatok értékelést felgyorsítják, létrejött az értékelő rendszer, rendelkezésre áll az informatikai háttér, ezért érdemi előrelépésre lehet számítani az elbírálásokban.
Kérdésre válaszolva az államtitkár úgy vélte, a programban 2016. végéig tervezett 200 milliárd forint kifizetés ambiciózus terv, és felhívta a figyelmet arra, hogy a támogatói döntés esetén lehetőség lesz előleg igénylésére.
Az őszi pályázati kiírások közül az államtitkár kiemelte, hogy lehetőleg még szeptember 30-ig szeretnék megjelentetni az agrár környezetgazdálkodási kiírást 40 milliárd forint keretre.
A kertészeti gépbeszerzésre 18 milliárd forint kerettel jelenik meg a felhívás, a pályázó árbevétele 75 százalékának a kertészethez kell kötődnie, és szeretnének minél több kis és közepes családi gazdaságot elérni – tette hozzá.
A fiatal gazdák induló támogatására 38 milliárd forint keretet szánnak, az önkormányzatok a szilárd burkolattal nem rendelkező, a mezőgazdaságot segítő utak fejlesztésére 18 milliárd forintra pályázhatnak, a helyi termékek értékesítését szolgáló piacok fejlesztésére 12 milliárd forint áll rendelkezésre, a hosszú távon működő termelői csoportok, szervezetek létrehozását 26 milliárd forint értékű pályázaton támogatják, segítik továbbá az erdészet, az agrárinnováció és a diverzifikáció területét – mondta Kis Miklós Zsolt. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink