Visszajáró járulék

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 08. 25. 10:31

Sok hazai kis- és mikrovállalkozást bizonytalanítottak el az elmúlt évek innovációsjárulék-fizetést érintő törvényváltozásai. A járulékfizetési kötelezettség megállapításához ugyanis nem elég a foglalkoztatotti létszámot és mérlegfőösszeget ismerni, de azt is tudni kell, hogy ezeket a cégeket 2015 eleje óta ismét önállóan, azaz kapcsolódó és partnervállalkozásaik nélkül kell vizsgálni – mutat rá a MAZARS legfrissebb jelentése. A MAZARS szakértői szerint, bár 2016-tól szűkült az innovációsjárulék-fizetésre kötelezettek köre, erről sok vállalkozás egyszerűen nem vett tudomást, és feleslegesen fizetett.

Az innovációs járulékot a társasági adóval egy időben kellett bevallani. A befizetett előleg és az innovációs járulék tényleges éves összege közötti különbözetet ugyancsak május 31-éig kellett befizetni, illetve a többletbefizetést ettől az időponttól lehet visszaigényelni. Aki tehát az idei bevalláskor megállapította, hogy 2015-től már nem alanya az innovációs járuléknak, az a beadott bevallásában már vissza is igényelhette a korábban előlegként megfizetett összege.

Csizmadia Heléna, a MAZARS adóigazgatója elmondta:

– Valószínűleg sok millió fölöslegesen kifizetett adóforintban mérhető az a bizonytalanság, hogy a kis- és mikrovállalkozások a hatályos jogszabályok alapján éppen kötelezettek vagy nem innovációsjárulék-fizetésre. Sajnálatos, hogy az elmúlt öt évben sokszor változó szabályozás negatív következményei egy egyébként is sérülékeny, forráshiányos kis- és mikrovállalati kört érintenek.

Kapcsolódó cikkeink