A szállodaszövetség üdvözli, hogy nem változik a cafeteria adózása

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 11. 24. 10:30

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSzÉSz) örömmel fogadta, hogy a parlament által megszavazott 2015 évi adóváltozások a tervezettől eltérően változatlanul hagyják a nem pénzbeli juttatások (cafeteria) közterheit, és azt remélik, hogy a szállodák iránti belföldi keresletben meghatározó szerepet játszó SZÉP-kártya felhasználás nem fog csökkenni.

SZEP kartya

A parlament által kedden elfogadott adócsomagban a cafeteria rendszere 2015-ben úgy alakul, hogy 200 ezer forintig lényegében változatlan formában, elemekkel és adóterheléssel – azaz 35,7 százalékos közteherrel – lehet nyújtani, 200 ezer és 450 ezer forint közötti béren kívüli juttatást pedig SZÉP-kártyán lehet a ma ismert adóteher mellett adni. 450 ezer forint felett több mint 51 százalékos lesz az adóteher.

A szervezet MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írja, bár a tapasztalatok szerint a Széchenyi Pihenőkártyán levő 3 zseb – vendéglátás, szállásadás, szabadidő – közül a vendéglátás részaránya mintegy kétharmados, az MSzÉSz reméli, hogy a főleg vidéki gyógy- és wellness szállodák iránti belföldi keresletben meghatározó szerepet játszó SZÉP-kártya felhasználás nem fog csökkenni. Ez a döntően hazai kis- és középvállalatok által üzemeltetett hotelek fenntartható működése, a munkahelyek védelme szempontjából kulcskérdés. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink