Egyszerűbb az élelmiszerek tárolása

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 09. 20. 10:54

Ez év közepén új vállalkozóbarát, ugyanakkor az élelmiszerbiztonságot magas szinten garantáló rendelet lépett hatályba a vendéglátó-tevékenység szabályozásának keretében – hangoztatta Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára kedden Budapesten egy szakmai fórumon.

Az államtitkár jelezte: a vidékfejlesztési miniszter a rendelet kibocsátásával szerette volna megkönnyíteni a vendéglátásban dolgozók helyzetét, ugyanis korábban három rendelet is szabályozta ezt a tevékenységi kört. A mostani rendelet egyszerűbbé, átláthatóbbá teszi a vendéglátóegységek munkáját, valamint egyszerűsíti az adminisztratív terheket is. Emellett pedig továbbra is magas szinten garantálja az élelmiszerbiztonságot.

Az új jogszabály így rugalmasabban lesz alkalmazható, és egyben illeszkedik az uniós direktívákhoz is.

Kardeván Endre a szakmai eszmecserét megelőzően az MTI-nek elmondta: az új rendelet egyszerűsíti többek között a különböző élelmiszertípusok szakosított tárolásának követelményeit, továbbá lehetőséget nyújt a kistermelői nyerstej átvételére, valamint egyszerűbbé válhat az élelmiszerminták tárolása is. Továbbá az új rendelet meghatározza a vadászati termékek vendéglátó-ipari felhasználására vonatkozó szabályokat is, ezek szintén egyszerűbbé válnak, azaz az elejtett vadak húsát az állatorvosi ellenőrzést követően közvetlenül is felvásárolhatják a vendéglátóhelyek.

További változás az is, hogy a vendéglátó-létesítményben előállított élelmiszer a vendégek ellátása mellett 40 kilométeres körzetben értékesíthetővé válik.

Az államtitkár ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a HACCP-rendszer, – azaz a veszélyelemzés kritikus szabályozási pontok szisztémája – továbbra is érvényben marad. Ez garantálja ugyanis az élelmiszerbiztonság megőrzésének további magas szintjét. Az alkalmazás ugyanakkor egyszerűbbé válik, mivel a HACCP rendszerét minden vendéglátóhely maga alakítja ki, azaz a vendéglátóhelyek sajátságosságaik alapján határozhatják meg azokat a kritikus pontokat, amelyek az élelmiszerbiztonság szempontjából fontosak, és így fokozottan kell azokat ellenőrizni.

Kardeván Endre jelezte azt is, hogy a vendéglátó-ipari szakemberekkel most ismertetett rendelethez kapcsolódóan készül a jó higiéniai gyakorlati útmutató is, amellyel teljessé válik az élelmiszerbiztonsági szempontból elengedhetetlen szabályok köre. Ezt a feladatot a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) szakemberei most végzik.

Az államtitkár közölte: az új rendelet megjelenése nem jelent anyagi többletterhet a vendéglátó-ipari vállalkozások számára, sőt a terhek könnyítése kevesebb kiadással is jár majd a jövőben.

A szakmai fórumon elhangzott: a vendéglátó-ipari szakemberek számára most ismertetett rendelet illeszkedik a Nemzetgazdasági Minisztérium azon programjába, amely keretében a vendéglátás általános helyzetén kívánnak javítani.

(MTI)

Kapcsolódó cikkeink