A legtöbb magyar fürdővárost választ úticélul

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 07. 12. 08:24

A nyári hónapok közül augusztusban költjük a legtöbbet a nyaralásra, átlagosan 76 ezer forintot – derül ki a Szallas.hu adataiból. Idén is a fürdővárosok a legnépszerűbbek.

Folyamatosan növekszik a nyár előrehaladtával az üdülésre fordított összeg a Szallas.hu statisztikája szerint. Míg a júniusi időszakra vonatkozó szállásfoglalások értéke átlagosan 34 400 forint volt, addig a júniusi nyaralások esetében átlagosan 63 400, az augusztusiaknál pedig 75 900 forintot fordítunk szállásfoglalásra.

Nem csak többet költünk, többen is megyünk nyaralni a főszezonban a portál adatai szerint. „Júliusra már most 34 százalékkal több foglalást regisztráltunk, mint júniusra, és ez az arány még növekedni is fog, hiszen sokan az utolsó pillanatban döntenek a nyaralásról” – részletezte a statisztikát Rácz István. A Szallas.hu információi alapján a nyár közepére a szállások több mint felét foglalták már le. „Érdemes tehát még a júliusi last minute ajánlatokat is figyelni, de résen kell lenni, mert a jó helyeket gyorsan elkapkodják. Az ár mellett legalább az elérhető fizetési módokat, a vendégek értékeléseit és a szálláshely fő jellemzőit mérlegeljük” – tanácsolja a szakember.

A portál adatai szerint idén nyáron is a fürdővárosok a legkeresettebbek: Siófok után Hajdúszoboszló és Balatonfüred szállásaira érkezett a legtöbb foglalás. A legnépszerűbb városok listájára Gyula és Balatonlelle is felkerült, Zalakaros és Hévíz viszont valamelyest veszített népszerűségéből 2011-hez képest. „Érdekes, hogy a Szallas.hu közvélemény-kutatása alapján szívesen utaznánk történelmi nevezetességeikről híres városokba, például Egerbe, Sopronba, Pécsre vagy Visegrádra is, végül azonban úgy tűnik, inkább valamelyik fürdővárosban töltjük a szabadságunkat” – mondta Rácz István. (Világgazdaság Online)

Kapcsolódó cikkeink