Légzőkészülék, fogsor és egy ház ára: ezeket hagyják ott a magyar szállodákban

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 05. 31. 10:31

Leggyakrabban ruháinkat hagyjuk el a magyar szálláshelyeken, de különlegesebb dolgokat is találtak már, például hajszárító burát, légzőkészüléket, fogsort, szexuális segédeszközt és egy ház árát nejlonzacskóban – derült ki a Szallas.hu felméréséből.

A Szallas.hu felmérése szerint a magyar szállásadók többségénél csak minden tizedik vendég hagy hátra valamit a szobájában, 10 százalékuk szerint ugyanakkor gyakoribbak az ilyen esetek, a nyaralók akár negyede is elfelejt ezt-azt összepakolni. A megkérdezett szálláshelyek közül hétnél még az is előfordult, hogy az üdülésre elvitt kisállatot vagy valamelyik családtagot – gyerekeket, illetve egyszer a feleséget – felejtették ott a vendégek elutazáskor.

Csaknem 400 magyar szálláshely válaszai alapján leggyakrabban ruhaneműket hagyunk a szobákban, ezt szorosan követik a szépségápolási és higiéniai termékek, de a gyerekjátékok is gyakori szereplői a talált tárgyak listájának. „Az egyik szállásadó például megjegyezte, hogy egy vendége 30 kilométerről jött vissza egy folyami kavicsért, amit a fia gyűjtött korábban” – ismertette az eredményeket Dorcsinecz József, a Szallas.hu ügyvezetője.

A ruhaneműk a legkülönlegesebb talált tárgyak listáját is vezetik, legalábbis számukat tekintve: a fehérneműket is ide számítva a szállásadók 27 százaléka talált már valamilyen emlékezetes darabot. „A nem mindennapi viseletre szánt női fehérneműk mellett volt, aki egy komplett kórusruhát talált, más póthajat és műfogsort. Olyan is előfordult, hogy egy egész gardróbnyi ruha maradt a szálláson” – mondta Dorcsinecz József.

Értékes „hagyatékok”

Sokszor az elhagyott ruhadarab is nagyobb értéket képviselt – például márkás bőrkabát, ing vagy túrabakancs maradt ki a csomagból –, de előfordult az is, hogy jelentősebb összeget hagytak valamelyik félrehajított darab zsebében. „A szállásadók között akadt olyan, aki egy farmernadrágban talált 82 000 forintot, máshol több millió forint lapult egy elfelejtett mellény zsebében. Jellemzőbb azonban, hogy a vendégek a széfbe zárva hagyják a nagyobb értékeiket” – tette hozzá Dorcsinecz József. A válaszadók körében a „legnagyobb fogás” egy ház árának megfelelő összeg volt, amit valaki nejlonzacskóba csomagolva vitt magával a panzióba.

A legértékesebb talált tárgyak között az ékszert és a műszaki cikkeket említették leggyakrabban a szállásadók. „Az ékszerek között gyakran szerepelt a gyűrű, míg a műszaki cikkek között az okostelefon, laptop és a fényképezőgép volt jellemző, de utóbbi kategóriában fordítógép, kézi masszázsgép és nyomtató is előfordult” – mondta Dorcsinecz József. Azok közül, akik jelentősebb összegű készpénzt találtak, minden negyedik esetben százezer forintnál többről volt szó. Ugyanakkor a művészetpártolók között is vannak feledékenyek: volt, aki nagy értékű festményt, más egy Herendi porcelánkészletet felejtett a szobájában.

Mi számít különlegesnek?

„A válaszadók kétharmada nyilatkozott úgy, hogy talált már emlékezetes dolgokat a vendégek távozása után, és a listát elnézve nem csodálkozom, ha némelyiket sokat emlegetik” – nyilatkozott a Szallas.hu ügyvezetője. A különlegesebb darabok közé tartozik például egy aláíratlan osztályfőnöki intő, vadászfegyver, egy álló hajszárító bura vagy a szálláshely környékén fogott, fiókba zárt pele. Előfordult, hogy életmentő gyógyszerek, mankó, inzulin injekció, protézis vagy egy légzőkészülék maradt a szálláson. A szokatlan talált tárgyak között a válaszadók 9 százaléka jelölt meg szexuális segédeszközöket.

„A felmérésben több szállásadó kiemelte, hogy mindig figyelmezteti a vendégeket a távozáskor arra, hogy nézzenek körül, ennek ellenére csak néhányan mondták, hogy náluk még soha nem hagytak ott semmit. A szálláshelyeken egyébként az általános gyakorlat szerint a vendég visszaérkezéséig megőrzik, vagy ha erre mód van, elpostázzák a talált tárgyakat” – értékelte az eredményeket Dorcsinecz József.

Kapcsolódó cikkeink