Őszi kávéházi séták Budapesten

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 09. 29. 10:57

Ingyenes városi sétákon ismerkedhetnek meg az érdeklődők ősszel a múlt századforduló Budapestjének kávéházaival, sorra járva az olyan legendás kávéházakat, mint a Zrínyi, az Orczy vagy a Fészek klub.

kavecseszeAz első nyilvános séta a kávé világnapján, szeptember 29-én indul, amikor újra nyitja átmenetileg az egykoron nagyhírű Japán kávéházat (ma Írók boltja) a Douwe Egbert Omnia, és egy hatalmas, a Hello Wood designerei által készített csészével is várják az érdeklődőket az Erzsébet téren.

A kávécserje terméséből készülő frissítő ital a 11. században kezdte meg hódító útját, az első európai kávéházak az 1600-as években nyíltak. Budapesten az előző századfordulóra tehető az aranykor, a főváros a „kávéházak városa” titulust 550 regisztrált kávéházának köszönhette. Ennek az időszaknak egyik legendás intézménye a Japán Kávéház, amelynek törzsvendége volt József Attila, Rejtő Jenő és Szinyei Merse Pál is.

A közvélekedéssel ellentétben nem a nagy kávés nemzetek fogyasztják a legtöbb forró frissítőt, hanem az észak-európaiak. A finnek fejenként évi 12 kilogrammal vezetik a listát, a norvégok majdnem 10, az izlandiak 9 kilogrammal férnek fel a dobogóra. Magyarországon fejenként körülbelül három kilogramm kávét iszunk évente, a legtöbbet decemberben. Valódi pörkölt kávéból átlagosan mintegy 140 millió csésze fogy hazánkban havonta – derül ki a szervezők közleményéből.

A Hosszúlépés. Járunk? gasztrosétáit szervezőkkel együttműködve megvalósuló kávéházi sétákról és időpontjukról bővebb információ a http://www.hosszulepes.org/omnia-kavevaros/ honlapon olvasható. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink