Új szolgáltatásokkal bővül tovább a falusi turizmus; a két évvel ezelőtt megjelent ökoporták kínálatát a gyerekbarát- és az egészségporták erősítik tovább.
“Nyugat-Európában szinte már minden falusi vendégfogadó ilyen irányok szerint végzi fejlesztéseit” – beszélt az új kezdeményezés mozgatórugójáról dr. Szabó Géza, a Baranya Megyei Falusi Turizmus Szövetség, illetőleg az ágazat szereplőit regionálisan tömörítő klaszter elnöke.
A tapasztalatok szerint a vendégek egyre inkább keresik a természetközeliséget, az eredeti falusi környezetet és ízeket. Ez a felismerés indította el az ökoporta-hálózat fejlesztését, ami Baranyában nagyon jó iránynak bizonyult. Egy stabilnak mondható külföldi vendégkör mellett a gyarapodást a belföldi igény növekedése hozta meg.
Mint dr. Szabó Géza elmondta, míg az ökoportáknál a természetközeliség a követelmény, addig a gyerekbarát vendégfogadóknál elvárás a gyerek- és családközpontúság. Ez jelenthet például játszóudvart, játszókertet, állatsimogatót, de a gyerekekre figyelemmel levő étrendben is megnyilvánulhat. Az egészségporták fejlesztései a fürdőhelyeken megszokott szállásminőség biztosítása mellett a táplálkozásra, az aromaterápiára, illetve különféle kúrákra összpontosíthatnak. A gyermekek védelme mindegyik irányzatban alapvető elvárás.
A megyében Hosszúhetény, illetve Kárász környéke, Cserkút és Nagynyárád körzete, valamint újabban a Villány-Siklósi Borút települései számítanak a falusi vendéglátás fellegvárainak. A borút kilencven tagjának több mint egyharmada már vendégfogadó is.
A szolgáltatók barátságos árait jól jellemzi, hogy egy négytagú család egy-egy hétvégét már húszezer forint alatt is kihozhat, egyre több szállásadó elfogad üdülési csekket is. A vendégváró falvak nem mindegyikében vezettek be idegenforgalmi adót, ahol van, kétszáz-ötszáz forint között mozog vendégéjszakánként.
A falusi vendégfogadók száma ötszáz-hatszáz között mozog a dél-dunántúli régióban. Az ágazatot 2005-től látványos fejlődés, erősödés jellemezte, amit leginkább a vendégéjszakák számának gyarapodása szemléltet – 2004-ben ötvenezer, 2006-ban hetvenezer, 2008-ban pedig már százezer éjszakát regisztráltak. Az elmúlt két évben – az adómentesség megszüntetése, jogszabályi szigorítása miatt – visszaesett, majd stagnált (2009-ben és 2010-ben is kilencvenezer vendégéjszaka) a teljesítmény, ezért is fontos, ha a szakmailag és gazdaságilag is támogatott fejlesztések új lendületet hoznak – írja a vallalkozoinegyed.hu.
Szerző: tradeeditor
Címkék: egészségporta, falusi turizmus, gyerekbarát porta, ökoporta, turizmus
Szeretettel várjuk az érdeklõdõ vállalatvezetõket, döntéshozókat az idén újraindított, szakmai programmal egybekötött üzleti vacsoránkon! KÉPGALÉRIA A vacsorán részt vesznek meghívott...
HIRDETÉS Az év legsikeresebb promóciója 2011 szakmai nap és díjátadó 2012. április 12. – BKIK Program 9.00-10.00 Érkezés, köszöntő 10.00-10.20...
Kedves Kolléga! Évről évre egyre több klubtag és érdeklődő kíváncsi a Trade Marketing Klub áprilisi előadására, ahol – már hagyományosan...
Grabowski Kiadó Kft.
1034 Budapest,
Bécsi út 122-124.
Telefon: (1) 436-4499, (30) 826-4158
Fax: (1) 436-4484
E-mail: info@trademagazin.hu
E-mail Facebook Twitter RSS