Újra a miskolci önkormányzat az Avas Szálló tulajdonosa

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 04. 15. 10:23

Tizennyolc év elteltével újra Miskolc önkormányzata a helyi Avas Szálló tulajdonosa, a város 155 millió forintért vásárolta vissza a borsodi megyeszékhely patinás, de leromlott állapotban lévő épületét – közölte a város polgármestere szerdán sajtótájékoztatón.

avasKriza Ákos (Fidesz-KDNP) azt mondta, a miskolci belváros egyik legmeghatározóbb épületének kálváriája ezzel véget ért. A város felszámolói liciteljárás keretében kapta vissza a szállót.

Emlékeztetett arra, hogy az Avas Szálló kálváriája 1997-ben kezdődött, amikor 135 millió forintért a Multicasa Consulting megvásárolta, vállalva, hogy két éven belül felújítja. A határidőt többször módosították, bontási és építési munkákat is végeztek – tönkretéve az ingatlant -, végül a beruházó 2010-ben levonult a helyszínről. Ezután a cég felszámolása miatt az épületet értékesítésre is meghirdették. Azóta „úgy áll az épület, ahogy a munkákat éppen félbehagyták” – ismertette Kriza Ákos.

Hozzátette, az ingatlan állaga az eltelt idő alatt egyre romlott, már a járókelőkre is veszélyt jelentett a homlokzata. Az önkormányzat 2013 októberében a miskolci ingatlankezelőtől megrendelte az életveszélyes állapotot megszüntető munkákat.

A polgármester rámutatott arra, mivel a felszámoló a szállót többször is meghirdette eladásra, lehetővé vált, hogy a licitálók a becsérték akár 50 százalékáért megvegyék. A keddi árverésen az önkormányzat egyedüli ajánlattevő volt, így 155 millió forintért sikerült megszerezni az Avas Szálló tulajdonjogát. Az épületet – rendbetétele után – újra szállodaként üzemeltetné az önkormányzat – fűzte hozzá.
Soós Attila, a Fidesz miskolci képviselőcsoportjának vezetője kifejtette, a miskolci gazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata a turizmus, 2013-2014 viszonylatában több mint százezerrel nőtt a vendégéjszakák száma, az idegenforgalmi adó pedig a 2013-as 97,8 millióról 150 millió forintra nőtt tavaly. Ezek az eredmények azt igazolják, és a turisztikai szakemberek egybehangzó véleménye is az, hogy az Avas Szállónak jelentős szerepe lehet a miskolci turizmusban – mondta. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink