A termelőket képviselő Baromfi Termék Tanács (BTT) szerint az üzletekben kötelezően nem csak a forint/darab árat, hanem a forint/kilogrammos árat is fel kellene tüntetni a tojásoknál. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) – azaz a kereskedők – szerint viszont “bajos lehetne” lenne kilóban mérve is feltüntetni a tojás árát a boltokban. Most az egyik legnagyobb magyar tojástermelő is állást foglalt a kérdésben, a kereskedőknek adva igazat.
Az egyik legnagyobb hazai tojástermelő, a Farm Tojás Csoport közleményében az üzletláncoknak ad igazat. Úgy gondolják, hogy a javasolt módosítás szakmailag nem megfelelően átgondolt és nem szolgálná a megjelölt célt, azaz a magyar tojástermelők védelmét.
Azzal egyetértenek, hogy a magyar termelőket és a magyar termékeket támogatni kell, de a kilós ár bevezetése nem fogja kiszorítani az import tojásokat a piacról. Ehhez a magyar termelés hatékonyságát kellene növelni különböző eszközökkel, hogy a fuvarköltséggel növelt külföldi tojásokat ne tudják olcsóbban adni a hazai piacon, mint a helyben megtermelt terméket.
A legnagyobb problémát abban látják, hogy a tojás csomagolása előírt méretkategóriák szerint történik, így egy dobozban különböző méretű tojások vannak a kategórián (S, M, L, XL) belül véletlenszerűen. Tehát minden doboz tömege eltérő. Ha a kezdeményezés szerint a minimálisan garantált tömegre vetítjük az árat, akkor ez soha nem lesz valós, pontos információ a fogyasztó számára. A minimális tömegre kiszámolt ár lényegesen magasabb lesz, mint a valós mérésen alapuló ár, így a fogyasztó megtévesztő, illetve pontatlan tájékoztatást kapna.
Szerintük a megoldás az lenne, ha minden doboz külön-külön lemérésre kerülne és így lehetne pontos kilós árat adni. Ez is azonban csak elméleti lehetőség, ugyanis a tojáscsomagoló gépeken százával mennek 10-16 pályán a dobozok és technikailag lehetetlen lenne egyesével lemérni őket. További probléma, hogy a dobozok tömege eltérő. Ezért úgy vélik, a kereskedők nem tudnák kezelni a helyzetet, gyakorlatilag nem tudnák végrehajtani a jogszabályt, ha azt ilyen módon változtatnák meg.
Az is probléma, hogy a tojás egy lélegző ‘petesejt’, azaz az idő múlásával tömegéből veszít. A héj pórusain keresztül távozik valamennyi víz, így csökken a tojás tömege. Tíz, vagy harminc darab tojásnál ez jelentős lehet a csomagolás és a vásárlás között eltelt idő alatt.
Szakmai véleményük szerint a jelenlegi módszer, amelyet az EU többi országában is alkalmaznak, miszerint méretkategóriák alapján darabra árazzák a tojást, tökéletesen tájékoztatja a fogyasztókat.
A végső szót a kormány mondhatja ki: a BTT korábban azt közölte, információi szerint Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter támogatja a terméktanács kezdeményezését, így a rendeletmódosítás előkészítése hamarosan megkezdődik. (penzcentrum.hu)
Szerző: tradeeditor
Címkék: Baromfi Termék Tanács, Farm Tojás Csoport, Országos Kereskedelmi Szövetség, tojás
Hirdetés
Az OTP Bank külön konstrukciót dolgozott ki a nemzeti dohányboltok üzemeltetői számára. Az indítási költségek egyik komoly tétele...
Felmérte a trafikrendszereket kínáló pénztárgépes piac szereplőit a több mint ezer regisztrált partnerrel rendelkező Dohánybolt Ellátó Kft., amelynek...
A szezon kellős közepén bíbelődhetnek az új, NAV-hoz bekötött pénztárgépek beállításával a Balaton-parti kereskedők és vendéglátósok – éppen...
A gyártók szerint tarthatónak tűnik a pénztárgépek átállításának június végi határideje – mondta a Kossuth Rádióban Pankucsi Zoltán,...
Lassan letisztul, mely cégeken keresztül működik majd az adatkapcsolat az onlinekasszák és a NAV szervere között. Az adóhatóság...
Estébe nyúló egyeztetést folytatott a nemzetgazdasági miniszter közel 30 pénztárgépgyártóval pénteken. A megbeszélésen részt vettek a NAV, valamint...
Az onlinekassza.hu olvasója tette fel a kérdést, annak is pénztárgépre kell-e váltania, aki kézzel írott számlát adott eddig...
A Népszabadság írása szerint egyelőre úgy tűnik, külföldi mobilcégekkel kell szerződést kötniük a hazai kereskedőknek, hogy rendeltetésszerűen használhassák...
Biztos, hogy nem lehet az összes pénztárgépet lecserélni június 30-ig – véli Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség...
Lejár az első fontos határidő, de szerdától még biztosan nem kapható online pénztárgép. Az illetékes államtitkár szerint felgyorsulnak...
Kedves Kollégák! Érdemes-e sportolókkal népszerűsíteni a termékeinket? Ha a sportot, sportolókat vonjuk be az eladás növelésére, vajon kimutatható-e a pozitív...
Az esemény célja, hogy olyan megoldásokat mutassunk be a KKV szektor cégvezetői számára a GfK Piackutató, a Vodafone, az FHB...
Látható és láthatatlan játszmák – tegnap, ma és holnapHirdetés Látható és láthatatlan játszmák – tegnap, ma és holnap Időpont: 2013....
Grabowski Kiadó Kft.
1034 Budapest,
Bécsi út 122-124.
Telefon: (1) 436-4499, (30) 826-4158
Fax: (1) 436-4484
E-mail: info@trademagazin.hu
E-mail Facebook Twitter RSS