A fiatalok a pálinka ügye mellé állnak

Szerző: trademagazin Dátum: 2007. 09. 24. 08:00

Divatját, vagy inkább első igazi virágkorát éli ma a pálinka. A hungarikumként kezelt ital eddigi eredményeihez képest jelentősen túlnőtt önmagán – szerencsére, mondják azonnal a pálinkafőzdék, amelyek tulajdonosai alig győzik kielégíteni az egyre növekvő keresletet. Arról megoszlanak a vélemények, hogy egy-egy vendéglátóegységbe mennyire könnyű vagy nehéz bekerülni. Abban azonban teljes az egyetértés, hogy csak minőségi, nagyon magas minőségű pálinkákkal érdemes kopogtatni.Keresik, szinte már követelik rajtunk az éttermek a pálinkát. Részben azért, mert bizonyos szempontból hiánycikk, részben mert keresik a vásárlók is – indokolja meg ifjabb Szicsek János, a Magyar Pálinka Házát is működtetető Szicsek Pálinkafőzde ügyvezető-helyettese. – Ma már lemarad a versenyben az a vendéglős, aki nem tart pálinkát. Még pedig igazán jó pálinkát, mert a minőségnek a gasztronómiában igazán fontos szerepe van. Itt nincsenek éles határok, az ár gyakorlatilag nem lényeges, nem befolyásolja sem a címke, sem az üveg a vendéget, csak a pálinka számít, és annak jónak kell lennie.
Ha valaki beül egy étterembe, akkor egy bizonyos szint felett mindegy, hogy 700 vagy 900 forintot szán rá 4-5 cent pálinkára, mondja Szicsek János. Egy üveg jó pálinka ötezer forinttól kezdődik, de ez az összeg már „megrettenti” az embereket, és ezért inkább ajándékba veszik-viszik a pálinkát a hétköznapokon vagy az ünnepeken. Étteremben azonban a maguk kedvére, de kisebb összegért fogyasztanak pálinkát, ami akkor sem számít nekik, ha az ár-érték arányok nem stimmelnek – magyarázza a szakember.

Különlegességek divatban
Ma már kevés, ha az üvegen szerepel a pálinka szó. Hiszen a pálinka nemcsak az üvegben, hanem az emberek fejében is kezd tisztulni.
Hogy ma milyen pálinkát fogyasztanak, az sok mindentől függ, de az biztos, hogy az ízeket befolyásolja az ár. Irreálisan sok különlegesség fogy – málna, kökény stb. –, amelyek sokáig nem voltak divatban, most viszont kifejezetten sikk ilyen pálinkákat rendelni, osztja meg tapasztalatait Szicsek János.
A Szicsek Pálinkafőzde termékeit több száz étterembe szállítják, de a piaci folyamatokat a Pálinkaház forgalmán keresztül mint kereskedő is érzékelik. A ház 2003-s nyitásakor alig volt pálinkakülönlegesség a piacon, mégis szinte mindenki azokat kereste. Szezonon, azaz ajándékozási időszakon kívül az értékesített mennyiség felét e termékek adták, szezonban viszont 80 százalékos részt követeltek maguknak.
Az éttermeket – mivel a pálinka jövedéki termék, és ezért szigorú ellenőrzés alá esik – kétféleképpen lehet kiszolgálni. Vagy megrendelésre szállítanak, de akkor csak a megrendelt mennyiséget. Vagy a slepptúrát alkalmazzák – mint Szicsekék –, amely gyakorlatilag nem más, mint egy mozgó raktár, amelyből a megrendelő kedvére válogathat. A Szicsek Pálinkafőzde vidéken közvetlen kiszállítással 400-500 éttermet lát el pálinkával, a fővárosban nagykereskedőkön keresztül érik el a vendéglőket, mindezen túl pálinkáik megjelennek számtalan pubban és borszaküzletben is.

Nemzetközi elismerések
A Zwack Kecskeméti Pálinka Manufaktúrában készül a cég két legjelentősebb pálinkacsaládja, a Zwack Kosher és Zwack Nemes Pálinka portfólió. A Zwack Kosher Pálinkák tiszta pálinkák, a szilva mellett barack, körte és vadmeggy ízben. Ezek a pálinkák attól különlegesek, hogy a gyümölcsszürettől kezdve a lepárláson, a palackozáson át vallási felügyelő biztosítja a folyamatokat. A Zwack Kosher Pálinkák zömében az éttermekben és pubokban keresettek.
– A limitált Zwack Nemes Pálinkák olyan csúcsminőségű párlatok, amelyek ép, egészséges, szennyeződésektől mentes, kézzel szedett és válogatott gyümölcsökből készülnek Európa egyik legmodernebb lepárlóüzemében, Kecskeméten – mondja Farkas Amanda, a Zwack Unicum Nyrt. márkamenedzsere.
A Zwack Nemes Pálinka az egyik leginnovatívabb magyar márka, hiszen rendszeresen jelenik meg újdonságokkal, modern csomagolásokkal, dobozokkal, újabbnál újabb ízekkel a piacon. A leg­újabb termékek közé tartozik a Fűszeres körte, vagy a Zwack Sándor által fejlesztett, gesztenyefa hordóban érlelt Birs, Besztercei szilva, Cigánymeggy pálinkák, amelyekből idén 150-150 liter készült. Ezek azok a pálinkák, amelyek rendszeresen öregbítik Magyarország és kiváló minőségű, friss, gyümölcsös pálinkái hírnevét külföldön is, ahová minden évben három nemzetközi párlatverseny segítségével jutnak el.
– Legutóbb, a legjelentősebb párlatversenyen, a londoni International Wine & Spirit Competion-ben (IWSC) kategóriájában a Fekete Ribizke Pálinkánk lett a győztes, és elhozta kategóriájának aranyérmét – ismerteti Farkas Amanda.

Mentorprogram a partnerek számára
A vendéglátóegységekbe leginkább a gasztronómiai képviselőiken keresztül jutnak el, akiknek feladata többek között a termékek ismertetése, láthatósági eszközök kivitele, promóciók leszervezése. A konkrét értékesítés a legtöbbször a nagykereskedelmi partnereiken keresztül történik, így az áru a Zwack Kecskeméti Pálinka Manufaktúrától a nagykereskedelmi gyűjtőponton át kerül az éttermek, bárok, pubok raktárába, polcaira.
– A Zwack pálinkák szerencsés helyzetben vannak, hiszen Magyarország egyik legnagyobb létszámú és legfelkészültebb sales csapata foglalkozik velük. A képviselőink tárgyalásaik során általában egy teljes portfóliót tudnak a gasztrós partner rendelkezésére bocsátani, így emiatt sem nehéz a pálinkák „betárgyalása” egy adott helyre – jelzi Farkas Amanda. – A pálinkánkhoz láthatósági eszközöket is ajánlunk partnereinknek: poharakat, kiöntőket, displayeket. Magyarországon elsőként vezettük be a pálinka-mentorprogramot, amelynek során a gasztronómia képviselőinek mutatjuk meg, mi a pálinka, miről szól a pálinkafőzés, milyen új trendek figyelhetők meg, mik a pálinkafogyasztás helyes módjai – összegezte Farkas Amanda.
A Magyarországra érkező külföldieken kívül az igényes, akár gourmet magyar fiatal férfiak is egyre szívesebben fogyasztanak kiváló minőségű pálinkát. Ezért az étterem-tulajdonosok sokat foglalkoznak a pálinkával, motiválják, ösztönzik pincéreiket, barmeneiket a minél nagyobb eladás érdekében. Azokban az egységekben, ahol a vendéglátós hisz a pálinkában, és előtérbe helyezi azt akár az import prémium italokkal szemben is, szép eredményekre számíthat.
Az ízekről szólva a Zwack szakembere is tapasztalja, hogy, bár még mindig a klasszikus szilva, barack, körte ízek a legkeresettebbek, de feltörekvőben vannak az olyan különlegességek, amelyek a Zwack Nemes Pálinkák választékában is megtalálhatók: szeder, ribiszke, málna, szamóca, fehér eper.

Éttermi próba, bolti vásárlás
– Folyamatos jelenlétet próbálunk meg kiépíteni a gasztronómiában, és szerencsére pozitívak ezzel kapcsolatos visszajelzéseink. Értem ezalatt, hogy az éttermek tulajdonosai, vezetői keresik a jó minőségű pálinkát, ajánlatainkat befogadják, nyilván versenyeztetik a többi termelő ajánlataival – tájékoztat Juhász Miklós, a Zsindelyes Pálinkafőzde marketingigazgatója, hozzátéve, hogy ezt követően az adott egységben folyamatosan listán is tartják pálinkáikat.
Ha nem a vendéglősök keresik meg a céget, hanem a pálinkafőzde képviselői jelentkeznek egy-egy étteremben, akkor is az esetek 80 százalékában sikeres lesz a további együttműködés. Ennek oka nagyon egyszerű: az elmúlt három évben a pálinkafőzdék állandó médiaszereplők voltak, és erre az állandó jelenlétre a kereskedelmi csatornák vezetői is felfigyeltek. Észrevették, a későbbiekben pedig már maguk generálták a pálinka robbanásszerű kereskedelmi fejlődését.
– Lényeges az is, hogy egy-egy egységet hogyan szerelünk fel marketingeszközökkel, kellékekkel – pohárral, tálcával, asztali kínálóval, pálinkakiöntővel. Mi pohárkészlettel, kóstoltató ládikákkal és pálinkakiöntőkkel látjuk el az éttermeket, sőt a legnívósabb helyekre még Zsindelyes Pálinka bemutatópolcot is szállítunk – mondja a marketingigazgató.
A Zsindelyes Pálinkafőzdének annak ellenére fontos a gasztronómiai jelenlét, hogy az áruházi forgalom többszöröse a HoReCa-egységekben lebonyolított forgalomnak. Hiszen a fogyasztó az éttermekben kóstolja meg, próbálja ki a pálinkát, hogy aztán az áruház polcáról egy egész üveggel vásároljon. De hogy milyet, az változó. A középkorosztály a jól megszokott és bejáratott alapízeket – szilva, barack, körte – kedveli. A fiatalok (20–30 év) nyitottabbak, a különleges ízekre is intenzívebben figyelnek, ők már fogyasztják a fekete ribizlit, birset, bo­dzát vagy éppen a málnát is. Juhász Miklós tapasztalatai szerint akár személyes tapasztalatok nélkül is, pusztán hallomás után szívesen kipróbálják a pálinkát:
– A piacbevezetés kapcsán igen sok fesztiválon és kiállításon vettünk részt, ahol kóstoltattunk is pálinkát. Ekkor már látszott, hogy a 20–30 év közöttiek rugalmasabban, előítélet nélkül állnak a pálinka fogyasztásának az ügye mellé. Ezt tartjuk az abszolút jó hírnek, hisz ez az a korosztály, amelyre hosszú távon építeni lehet, és velük megalapozni a pálinka fogyasztási kultúráját, és általuk nemzeti röviditalunkat olyan rangra emelni, amelyre Európa, sőt a világ is felfigyel.

Kockázatmentesebb ismerkedés
– Azokról a helyekről, ahova sikerült bekerülni, jók a visszajelzések. Folyamatosan növekszik az értékesített mennyiség – összegzi tapasztalatait Vavrek Zsolt, a Bestillo pálinkákat készítő Boldogkő-Fruit Kft. tulajdonosa. Az éttermek keresik az újdonságokat, de a fogyasztók még nem tudják megkülönböztetni a szeszes italoktól a pálinkákat a márkanév alapján. Sok helyen egy kalap alá veszik a valódi pálinkát a különböző likőrökkel, ami nem segíti a fogyasztókat a jobb tájékoztatásban és a döntésben. A likőrökön, mézes termékeken az éttermek sokkal nagyobb árrést tudnak érvényesíteni, mint a valódi pálinkán.
Meglátása szerint kezd kialakulni egy olyan vásárlói réteg, amely igényli a jó minőségű italokat, és ez természetesen egyre inkább igaz a pálinkákra is. Ez a réteg elég szűk jelenleg, de a különböző fesztiválokon való személyes részvétel elősegíti a bővülését.
Az éttermekbe azonban egyáltalán nem könnyű bekerülni. Azok a pálinkafőzdék, amelyek nem rendelkeznek mással, csak pálinkával – és Vavrek Zsolt idesorolta magukat is –, a többi főzdénél nehezebb helyzetben vannak. Nehezebben tudják ösztönözni az éttermeket az étlapra való felkerülésben, mint azok, akik különböző likőrökkel és gyomorkeserűkkel is ki tudják szolgálni az adott helyet.
– Az éttermek azonban fontosak számunkra, pálinkáink 30-40 százaléka talál gazdára a vendéglátóhelyeken, de célunk az, hogy ez az arány 50 százalék fölé emelkedjen – mondja a szakember. Vavrek Zsolt megemlítette azt is, hogy az éttermekben nyitottabbak a fogyasztók a különlegességek iránt, mivel nem kell megvásárolni egy egész üveggel ahhoz, hogy megismerhessék az adott ízt. Ez főleg azoknál a fajtáknál igaz, amelyek ritkábbak, és az áruk is magasabb az átlagnál. A különböző fesztiválokon abszolút a különlegességet keresik a fogyasztók, az olyanokat, mint a málna, a fekete ribizli vagy a kökény, ez az éttermekre is jellemző, de nem ennyire kirívóan. A szaküzletekben inkább a hagyományos fajták fogynak jobban, mint például a gönci barack, a piros vilmoskörte vagy a szilva.
Nagy Ottó

Kapcsolódó cikkeink