Az idén is 30 százaléknál gyorsabban nő a webshopok forgalma

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 08. 03. 12:47

Tavaly a magyar webshopok 137 milliárd forint forgalmat bonyolítottak le, szemben az 2009-es 99 milliárddal, illetve a 2008-as 65 milliárd forinttal, és a várakozások szerint az idén legalább annyival nő az áruházak fogalma, mint 2010-ben.

Zajdó Csaba, a webshopok készítésével és fejlesztésével foglalkozó Webshop-Experts alapítója és ügyvezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, az elmúlt években a növekedési ütem állandó volt, s nem látják okát, hogy ez jelentősen változna, legfeljebb egy kicsit lassulhat a forgalom bővülése.
Rácz István, az Árukereső.hu marketing igazgatója elmondta, az árukereső, ár- és áruház-összehasonlító oldalak forgalma, látogatottsága háromszorosára nőtt az első félévben, ami azt vetíti előre, hogy webáruházak forgalma is jobban nő az idén, mint tavaly.
Az eseményen a két cég bemutatta közös, a Nagy webáruház felmérés 2011 eredményeit is, amely szerint a 137 milliárdos forgalom 90 százaléka az áruházak 15 százalékában realizálódik.
A vizsgálat online módon elemezte a piacot: a kérdőívet mintegy 2.500 webáruháznak küldték ki, amelyek közül mintegy 450-en válaszoltak. Az adatok és a becslések szerint 3.000 webshop működik a magyar piacon, amelyek közül 1.000-1.200 foglalkozik komolyan a web-kereskedelemmel.
A napi átlagos látogatószám csak az áruházak 10 százalékánál több mint 1.000, a webshopok többsége csak 100 látogatót vagy ennél kevesebbet mondhat magáénak.
A vizsgálat szerint minél régebbi egy webáruház, illetve minél többet költenek fejlesztésére a tulajdonosok, annál nagyobb eséllyel lesz egy látogatóból vevő az elektronikus shopban.
A felmérés szerint a vevők több mint 50 százaléka késő délután és este vásárol, délelőtt csak 25,46 százalékuk, kora délután pedig 21,52 százalékuk. Reggel 1 százalékuk sem.
A vevők a webshopokban leginkább órát, ékszert, kozmetikai termékeket, könyvet, háztartási eszközt élelmiszert, ruházatot, játékot vásárolnak, a legkevésbé bútort, lakberendezési tárgyat, illetve alkoholos italt és dohányárut. A leggyakoribb vásárlási mód még mindig az utánvéttel történő vétel, 70 százalékos aránnyal.
A Webshop Experts eddig egyebek mellett 250 egyedi áruházat hozott létre, illetve 1.000 webshopnak segített fejleszteni tevékenységét tanácsadással és más szolgáltatásokkal..
Az Árukereső.hu-n mintegy 800 webshop kínálja termékeit és szolgáltatásait.

(MTI)

Kapcsolódó cikkeink