Fordított áfával számol a Széll Kálmán Terv 2.0

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 04. 25. 13:50

A Széll Kálmán Terv 2.0 program élelmiszergazdaságot érintő része a tervezett, általános szabályváltozásokon túl főként a fordított adózás intézményének bevezetése érinti. Július egytől tervezik tervezik bevezetni a gabona- és az olajosmag- és fehérjenövény szektorban a fordított áfafizetés intézményét, mit az Európai Bizottságnak küldött kérelemben is jeleztek. A fordított áfa bevezetése kapcsán az idén tízmilliárd forint eredményszemléletű többletbevételt várnak és 15 milliárd forintot 2013-ban.

A fordított adó bevezetése dupla haszonnal is jár, hiszen feketézők elleni harc fontos állomása. A fordított áfa lényege, hogy a mezőgazdasági termelő, de még az elsődleges feldolgozó sem fizet és igényel majd vissza áfát. Az adócsalási trükk lényege, hogy az egyenes adózás, más néven normál áfás ügylet esetében az egyik adózó, a szállító beállítja az áfát a bevallásába, mint befizetendő adót, a másik adózó, a vevő pedig levonja, illetve visszaigényli. A forgalmi adó a tervek szerint csak később, a végső felhasználónál jelenik meg az élelmiszerláncban, amikor már nem lehet a költségvetés elől eltitkolni. Ez esetben a végső felhasználó fizeti az áfát, az értékesítési lánc közbenső szereplőinek így nem áll módjában adót visszaigényelni.

Egyébként nem kis pénzről van szó: egyes becslések szerint évi százmilliárd forintot csalnak el a jogosulatlan visszaigénylésekkel azok a mezőgazdasági cégek, amelyek valójában nem fizetik be a forgalmi adót. Gyakorlati szakembere szerint a fordított áfa bevezetésével, csak a feketézők elcsalt adójának csak töredékét sikerül kifehéríteni.
A programban a kormány kiemelt céljaként nevezték meg, a komparatív előnyökkel rendelkező mezőgazdaság fejlesztését.

Az élelmiszertermelő ágazat eredményeinek növelése érdekében javítani fogják a mezőgazdasági vállalkozók finanszírozáshoz való hozzáférését. A kedvezményes feltételű új, illetve módosított hitelprogramok egyúttal a gazdasági válság kedvezőtlen agrárgazdasági hatásainak felszámolásához is hozzájárulnak például az MFB fagykár hitelprogramja, az élelmiszer-bankgarancia és a TÉSZ forgóeszköz hitelprogramok átalakítása, az MFB forgóeszköz hitelprogram hitelcéljának kiterjesztése. (munkatársunktól)

Kapcsolódó cikkeink