Inkább a fűszerkeverékekkel lehet márkahűséget építeni

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 06. 17. 08:00

Kétarcú a fűszerpiac, hiszen, bár a fogyasztók keresik a kényelmesebben használható, természetes alapanyagokból készült termékeket, takarékossági okokból mégis a kisebb kiszereléseket részesítik előnyben, és különösen fogékonyak a promóciókra. A nyári szabadtéri sütés-főzés miatt szezonját élő fűszerkeverékeknél kicsit más a helyzet, itt – az egyediség, a „titok” miatt – stabilabb vevőkörre számíthat egy-egy jól eltalált mix.Több termékkör is hasznot húzott abból, hogy a fogyasztók takarékossági okokból kevesebbet étkeznek házon kívül, többet sütnek-főznek otthon. Ez elméletileg a fűszereknek is kedvezhetne, a Nielsen-számok mégis eladáscsökkenésről tanúskodnak (még ha csak két százalékosról is).

Ugyanakkor a vásárlóerő gyengülése ellenére csökkent a kereskedelmi márkák aránya, és az átlagárszínvonal is emelkedett. Sőt, a kisebb kiszerelések erősítettek, holott a gazdaságosabb, nagyobb kiszerelések erősödése logikus lenne ebben a vásárlói hangulatban.
– A vásárlóerő gyengülése mellett a kis kiszerelésű termékek forgalmának növekedése valóban nem logikus, de amikor a fogyasztónak kevés a pénze, nem fog megvenni egy nagyobb kiszerelésű fűszert, hiszen egy étel elkészítésénél arányaiban kevés fűszert használ – szögezi le Heltai Gábor, a Házi Piros Paprika Kft. kereskedelmi igazgatója. – A tasak felbontása után viszont például a bors vagy kömény illóolaj-tartalma fokozatosan csökken.
Az emberek inkább azt nézik meg jobban, hogy pillanatnyilag mekkora összeget adnak ki valamiért, véli Páhy Tamás, a Kotányi Hungária Kft. marketingmenedzsere.
– Ha egy zacskós fűszer egységára olcsóbb mondjuk egy sokkal nagyobb töltősúlyú és egyben gazdaságosabb, de drágább üvegesénél, akkor lehet, hogy a zacskós mellet fog dönteni, még ha az a grammra vetített árban jóval drágább is – ad magyarázatot. – A fűszerkeverékek esetében viszont megfigyelhető, hogyha már egy márka/termék bevált, akkor a főzéshez megvásárolt többi – drágább – alapanyagot a fogyasztó nem fogja kockáztatni, és egy esetleg kevésbé „biztos” kereskedelmi márkával elrontani.

Élő konkurencia a szárított fűszereknél

Meglehetősen stabil az egyes fűszertípusok eladási aránya, mintha a főzési-sütési divatoktól függetlenítené magát a fűszerpiac. A gyártók véleménye azonban kicsit pontosít az összképen.
– Kezd emelkedni az érdeklődés a „divatfűszerek” iránt, de a nehéz gazdasági helyzet nagymértékben lassítja ezt a folyamatot. Továbbá megfigyelhető a friss, cserepes fűszerek kedveltségének erősödése a kategóriában – osztja meg velünk tapasztalatait Zvolenszki János, a Böllér Food Kft. ügyvezetője. – A keverékek esetében cégünknél a folyékony fűszerkeverékek erősödtek. Az utóbbi időben egyes hálózatok már a téli időszakban is készleten tartják azokat, pedig korábban főleg nyáron, grillezéskor használták őket a vásárlók. Ma már serpenyőben is. Ebből látni, hogy hosszabb távon tovább erősödhetnek a kényelmi termékek. Cégünknél mindig is nagyobb igény mutatkozott a keverékekre, Laci bácsi szaktudása sok háziasszonyt elbűvölt. A monofűszerek stagnálnak.

Főzőműsorok népszerűsítik a különlegesebb fűszereket

A hazai konyhakultúra fejlődéséhez nagyban hozzájárulnak a különböző főzőműsorok, tematikus csatornák. Ez nem is annyira az alapfűszerek eladásában jelentkezik, mint inkább az olyan különlegesebb, ritkábban használt fűszerekében, mint például a curry, a szerecsendió, a szegfűszeg. Az egészségtudatosabban étkező fogyasztói tábor növekedése a zöldfűszerek forgalmára is jó hatással van
– Korábban a szűk választékú fűszerkeverékek mellett a húsok pácolását mindenki saját receptúra alapján kevert fűszerekből készítette. Ezt ma már átvállalják a gyártók: nagyon széles választékban kínálnak a hazai ízek mellett nemzeti ízeket is – emel ki egy másik trendet Heltai Gábor. – A nyári grillezési időszakban elsősorban a legkedveltebb magyar ízek (flekken, fokhagymás, magyaros stb.) vezetnek, de a nemzeti ízek között is találunk nagy forgalmút: ilyen például a gyros és a barbecue grill. Az idei évben ezt a vonalat erősítettük mi is.

A „legmagyarabb” fűszerféleség, a pirospaprika, nehéz időszakot él át. Bár a gyártók mindent megtesznek, hogy segítsék a termelőiket (például költségeik csökkentésével), a kiszámíthatatlan időjárás, az alacsony állami támogatás és a fogyasztók megnőtt árérzékenysége felerősítette az alacsony minőségű importtermékek jelenlétét a kiskereskedelemben. A kilátásokat tovább rontja, hogy ebben a helyzetben, bár indokolt lenne, az iparág meg sem kísérel komolyabb áremelkedést elfogadtatni a kereskedelemmel.

Természetesség az alapanyagoktól a csomagolásig

– A termékek beltartalmát illetően a korábbi bio „divathullám” alábbhagyni látszik, azonban a természetes alapanyagok használatára nagy hangsúlyt fektetnek a fogyasztók – mondja Páhy Tamás.
A Kotányi innovációs munkájának épp ezért a természetesség az egyik mozgatórugója. Tehát fontos, hogy új termékei kizárólag természetes alapanyagokból álljanak, korszerű, modern, lehetőség szerint felhasználó- és környezetbarát csomagolóanyagot és technikát alkalmazva.

A cég, habár grillfűszerei választékát idén nem bővíti, így is 17 különböző terméket kínál a grillezéshez, az előfűszerezéstől egészen a valódi pácolásig, a sertéshústól a halakon át a zöldségekig. Viszont bővíti a grillezéshez szorosan kapcsolódó salátaönteteinek kínálatát két új termékkel: a Vino-Rosso (vörösboros) és a Balzsamecetes salátaöntettel.
– Azért, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben is kiismerjük magunkat, és tudjuk, hogy a vásárlóink hogyan vélekednek rólunk, a márkáinkról, mi fontos nekik, mire fókuszáljunk, egy nagyszabású kutatásba kezdtünk. Ennek az eredménye fogja meghatározni, hogy hogyan is folytassuk stratégiánkat – beszél a jövőről Páhy Tamás.

Egységben a (marketing)erő

A Házi Piros Paprika Kft. Házi Arany márkája az egyik haszonélvezője volt a közelmúlt tendenciáinak – mindenekelőtt annak, hogy a márkázott termékek vásárlóinak jelentős része takarékossági okokból márkát váltott. A Házi Arany ugyanis éppen egy olyan „B” márka, amely minőségben felveszi a versenyt a piacvezető brandekkel. Így mindhárom termékkategóriában – fűszerek, fűszerkeverékek és ételízesítők – 5–10 százalék között tudta növelni eladásait tavaly mennyiségben.

A Házi Piros Paprika Kft. idén 20 éves. Ennek tiszteletére egyik legfontosabb termékcsaládja, a fűszerkeverékek megújítására helyezte a legnagyobb hangsúlyt. A termékeket élénkebb, vidámabb színekbe öltöztette, illetve kiemelte a tasakban lévő fűszerek kombinációját, megadva ezzel a termékcsalád grafikai alapját. Belül is jelentős változásokat hajtottak végre: minden terméknél csökkentették a sótartalmat, növelték a fűszerek részarányát, ezáltal értékesebb és egészségesebb terméket alkottak.
– Fontosnak tartjuk az egészségtudatos étkezésre figyelő fogyasztók igényeit is szolgálni, és felhívni a termékcsaláddal a többi fogyasztó figyelmét is arra, hogy a „Kevesebb só és TÖBB FŰSZER” az egészséges étkezést szolgálja – mondja Heltai Gábor.

Bővült az ízpaletta is. A hazai vonalon a Sült oldalas, az Aprópecsenye, és a Borsos steak, a nemzetién pedig az amerikai Barbecue grill, az indiai Curry és a görög Gyros fűszerkeverék jelenti az újdonságot. Május harmadikától zajlik a Magyar Termék Kft. tagjaival közös nagyszabású marketingkampány a Magyar Termék védjegy és a mögötte álló ideológia népszerűsítéséért, amelyből a Házi Piros is kiveszi a részét.
– Öntapadós matricával látjuk el a termékeinket, amelyen a nyereményjátékunkat hirdetjük, a címke egyben a nyereményjáték része is – mond részleteket a kereskedelmi igazgató. – Emellett a Harsona című közösségi kiadványunkban (a FOREST-PAPÍR Kft. termékeibe behúzva) 4 millió példányban is hirdetjük a promóciót és a Magyar Termék Kft. küldetését.

A december 31-éig tartó nyereményjáték fődíja egy Suzuki személygépkocsi. De addig is naponta egy darab 10 ezer forint értékű, a Magyar Termék Kft. tagjainak termékeiből összeállított ajándékcsomag talál gazdára, hetente pedig egy LCD-televízió.

Nyári varázsok

A Böllér Food Kft. az induló szabadtéri szezonra kiemelten ajánlja a 6 ízben elérhető Varázspácot.
– A termékcsalád jellegzetessége, hogy fűszer mellett olajat is tartalmaz, így ezzel a kimondottan kényelmi termékkel gyorsan és könnyen varázsolható finom grillétel az asztalra – emeli ki Zvolenszki János. – Különlegesség még a grillzöldség fűszerkeverékünk, amelyet kifejezetten a zöldségek grillezéséhez ajánlunk. Marketing vonalán új eszközzel színesítik a palettát, de erről az ügyvezető még korainak tart konkrétumokat elárulni. A fűszerpiac jelentős szereplője, az Unilever Magyarország Kft. is készül a szezonra.
– A fogyasztók mindig arra törekednek, hogy csökkentsék kiadásaikat, ezért is vezettük be a Knorr Majorannás Sült csirke és Sült oldalas Fűszervarázsokat, amelyek a korábbi variánsoknál több étel elkészítéséhez alkalmasak – beszél az újdonságokról Hegyi Melinda Category Operations Assistant Manager.

Kapcsolódó cikkeink