Külföldi piacok – Bulgária: A szupermarket dominál Bulgáriában

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 03. 22. 08:00

A CBA Bulgáriában a jelentős márkaértékkel rendelkező láncok közé tartozik. A balkáni EU-tagország nagyvárosi vásárlóinak legnagyobb része szupermarketben adja ki a legtöbb pénzt élelmiszerre, háztartási vegyi árura és kozmetikumra, immár évek óta. Többek között ezt tárta fel a Nielsen szófiai vállalatának legutóbbi ShopperTrends kutatása tavaly.A 7,2 millió lakosú ország területe valamivel nagyobb hazánkénál. Az egy főre jutó nemzeti össztermék a magyarországi felénél is kevesebb Bulgáriában.
Ott a válság az FMCG-kiskereskedelmet is sújtotta. A mélypontot tavaly április–augusztus jelentette. Akkor ugyanis mennyiségben 10 százalékkal csökkent a forgalom, az előző évi hasonló időszakhoz képest. Aztán a harmadik negyedévben javult a helyzet, és mínusz 4 százalékot regisztrált a Nielsen GrowthReporter tanulmánya.
Az alacsony vásárlóerő azonban nem akadályozza a modern üzlettípusok terjedését. A magyar CBA mellett például ott a francia Carrefour, a német Metro, Billa, Kaufland és a litván T-market.
A bolgár Fantastiko szupermarket és C&C-lánc főleg Szófiára fókuszál. A szintén bolgár Piccadilly szupermarketlánc Várnában igyekszik kihasználni a hazai pálya előnyeit.

Egyre több boltban vásárolnak
A szupermarket népszerűségét jelzi, hogy vásárlási gyakoriság szempontjából ez a csatorna tavaly az élre került. A megkérdezettek ugyanis havonta átlag 12,3-szor mennek szupermarketbe, míg hagyományos boltba 12,1-szer.
Utánuk következik sorrendben a zöldség-gyümölcs árusítóhely, édességbolt, kioszk, piac, kényelmi üzlet, hentes, a benzinkutak shopjai, étterem/kávéház, továbbá halszaküzlet.
A vásárlási szokások villámgyors átrendeződését jelzi, hogy a legtöbb pénzt napi fogyasztási cikkre a válaszadók 24 százaléka költötte hagyományos üzletben tavalyelőtt, míg múlt évben már mindössze 1 százalék. A szupermarket aránya 69 százalékra emelkedett, a hiperé 23-ra, a C+C pedig 7-re.
A láncok terjeszkedésével együtt növekszik a fogyasztók által látogatott boltok száma. A havonta csak egy üzletben vásárlók aránya 24 százalékról 13-ra csökkent. Nőtt viszont az átlag három és négy üzletet felkeresők aránya 24-ről 31, illetve 8-ról 12 százalékra.
Így az egy fogyasztó által havonta meglátogatott boltok száma átlag 2,2-ről 2,55 re nőtt.

Rászoktak a modern üzlettípusokra
A bolgár nagyvárosi háztartások fő bevásárlói hamar rászoktak a nagy eladóterű, modern üzletekre. Boltválasztásnál ugyanis a három legfontosabb szempont a következő:
1. Gyorsan megtaláljam az árut, amelyre szükségem van.
2. Mindig kapható legyen, amit keresek.
3. Az élelmiszer érje meg az árát.
További sorrend: Friss élelmiszerek magas minősége. Magas minőségű márkák választéka. Kellemes eladótéri környezet.
Figyelemre méltóan erősödik a bolgár fogyasztók márkák iránti lojalitása. Kiemelkedik például testápoló szereknél, kávénál és teánál, valamint háztartási tisztítószereknél. Utánuk a vizsgált kategóriák sorrendje: tejtermékek, szénsavas üdítőital és ásványvíz, valamint snack és édesség.
Márkahűségüket támasztja alá a promóciókhoz való hozzáállásuk. A válaszadók egyharmada azt mondja, hogy vásárlási döntéseit nem befolyásolják a promóciók. További egyharmad csak akkor él a promóciós lehetőséggel, ha az adott márkát amúgy is kedveli.
Ugyanakkor növekszik a kereskedelmi márkák imázsa és vásárlásuk gyakorisága. Ez utóbbi szempontból listavezetők a tejtermékek az olyan alapvető élelmiszerek előtt, mint a rizs és a liszt.

A megkérdezés előtti négy hét során a válaszadók mekkora aránya, hány üzletben vásárolt, százalékban
Üzletszám 2008. 2009.
1 üzlet 24 13
2 üzlet 42 40
3 üzlet 24 31
4 üzlet 8 12
5 üzlet 1 3
6 üzlet 1 1
Átlag 2,2 2,55
Forrás: Nielsen

Kapcsolódó cikkeink