Magyar prémium élelmiszerek sikere Japánban

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 02. 19. 11:12

Február 13-15. között zajlott Tokióban Japán legnagyobb, kifejezetten szupermarket láncokra specializált élelmiszeripari kiállítása, a Supermarket Trade Show.

A közel 100 ezer szakmai látogatót vonzó kiállítás egyre több nemzetközi kiállítót vonultat fel, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) által szervezett magyar közösségi standon kívül az érdeklődők lengyel, olasz, német, spanyol, koreai, mexikói és brazil, valamint amerikai termékeket is kóstolhatnak. A látogatók elsősorban Japánból, a környező országokból és más ázsiai piacokról érkeznek.

A magyar közösségi standra érkező látogatók körében kiemelt érdeklődés övezte a Pick Szeged Zrt. japán piacon most bemutatkozó debreceni kolbász-különlegességeit, valamint a piacon már régóta jelenlevő mangalica termékeket is. Népszerűek voltak a magyar csokoládék és egyéb édesség különlegességek (Bonbonetti Kft., Liszt Grande Fantasie), a fagyasztott zöldségek és gyümölcsök (Mirelite Mirsa Zrt.), valamint a különböző fűszerezésű és érlelésű borecetek is (Borecet Kft.). A japán piacon is keresettek a tokaji borkülönlegességek (Tokaj Kereskedőház), valamint a speciálisan a japán piacra kialakított design-nal rendelkező tokaji száraz borok is.

A kiállítás első napjaiban több nagy japán szupermarket is látogatást tett a magyar standon, és érdemi tárgyalásokat folytatott a magyar kiállítókkal.

A Halows Ltd., amely egy 1958 óta Fukuyama, Okayama és Kagawa régióban csaknem 50 üzletet üzemeltető szupermarket lánc, elsősorban a magyar standon bemutatott édességek témájában folytatott komoly tárgyalásokat.

A Fuji Trading élelmiszer import részlege, amely a világ 30 országából importál élelmiszereket, szintén a magyar édességek, a borecet és a tokaji borkülönlegességek iránt érdeklődött.

A Takashimaya Ltd, amely japán egyik legpatinásabb bevásárlóközpont hálózatát üzemelteti, szintén érdemi tárgyalásokat folytatott a magyar standon kiállító cégekkel.

A Mitsui Foods (Japán egyik legnagyobb élelmiszer disztribútora) saját standján külön magyar termékeket felvonultató részleget rendezett be, ahol további 10 magyar cég termékeit kóstolhatták meg a látogatók. A cég képviselői emellett látogatást tettek a magyar standon is, ahol további hazai cégek termékeinek belistázásáról tárgyaltak.

A magyar standon megjelenő cégek termékei közül két cég produktumai máris megjelenhettek azon a termékbemutatón, amelyet a Mitsui Food és magyar szervezőpartnere (Südy and Co Ltd.) szervezett a Magyar Nagykövetségen a japán cég kereskedő partnerei számára. A 11 kereskedelmi láncot képviselő magyar cég sajátos magyaros menüsort kóstoltatott, melyek egyes elemeit már forgalmazza a Mitsui, egyes részeit pedig a közeljövőben tervezi bevezetni a japán piacra.

Ezzel még nincs vége a magyar élelmiszeripari rendezvényeknek a japán fővárosban: február 27-én, szintén a Magyar Nagykövetségen kerül sor a Tokaj Kereskedőház frissen megnyílt japán irodájának bemutatkozására, amelynek keretében a japán borvásárlók és véleményvezérek a tokaji prémium borokon és borkülönlegességeken kívül egy speciálisan a japán piacra hangolt, nőknek szóló prémium tokaji borsorozattal is megismerkedhetnek.

Kapcsolódó cikkeink