A cukrozott üdítőitalok fogyasztása évente több mint 180 ezer halálesettel hozható összefüggésbe világszerte, elsősorban a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának elősegítése miatt – derült ki egy új tanulmányból. A kutatók szerint a tizenöt legnépesebb ország közül Mexikóban volt a legmagasabb a cukros szomjoltókkal összefüggésbe hozható halálozások aránya: éves szinten 318 eset...
Új cukorgyárak létesítése is szóba jöhet a következő hét évben – derült ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszternek egy képviselői kérdésre adott írásos válaszából. Az uniós cukorreform és a korábbi hibás döntések nyomán a csatlakozásunk idején termelő tucatnyi üzemből jelenleg már csak egyetlen – külföldi tulajdonban lévő – cukorgyártó üzem működik....
Rögtön magyarázkodással kell kezdenünk – mai képünkre (és elkészítésének receptjére) egy kanadai francia honlapon leltünk, „trikolorunk” alja ezért kék. Ám mivel a kristálycukor ételfestékkel ugyanakkora erőfeszítéssel festhető zöldre, mint kékre, úgy gondoltuk, az ötletet érdemes bemutatnunk. Az eredeti leírás szerint az epret pezsgőben kell áztatni, de ha gyerekeknek is szánjuk,...
Az árutőzsdéken a hedge fundok által ma leginkább került mezőgazdasági termékek a cukor és a kávé. A gyönge kereslet, a hatalmas készletek és a jó termés egyaránt hozzájárul ehhez a tendenciához. A cukor termelése az elmúlt években rendre meghaladta a fogyasztást, a többlet pedig a készletekben csapódott le. A készletek...
Kifizeti a mintegy 240 millió forintnyi elmaradt cukortámogatást a Vidékfejlesztési Minisztérium az érintett csaknem 300 gazdának, aki nem kapta meg 2006-ban az akkori jogszabályok miatt – tudta meg a Világgazdaság. A lap pénteki számában ismerteti, hogy 2006-ban azoknak a gazdáknak, akik integrátor útján szállították be a cukorrépát, a Mezőgazdasági és...
Hamisított étkezési utalvánnyal vásárolt csaknem három tonna cukrot két férfi Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye több településén – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel. Dobi Tamás elmondta: a két Nógrád megyei férfi Borsodnádasdon bukott le; az ügy iratait a rendőrség 16 rendbeli csalás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja...
A cukor nemcsak hizlal, de meg is öl minket, állítja egy az USA-ban nyár végén indult mozgalom (SugarisKillingUs néven a Facebook-on is megtalálható), amely nagyon szemléletes, nagyon egyszerű kis rajzfilmmel magyarázza el, mi mindent vesz el tőlünk az inkriminált alapanyag. Nemcsak a betegségekre utalnak, hanem arra is, hogy í kövér...
Környezetbarát, politejsavból készülő műanyag előállításán gondolkodik a vidékfejlesztési tárca; az ötlet akár a cukorrépa-termesztés fellendítését, illetve cukorgyár építését is generálhatja – mondta Illés Zoltán, a minisztérium államtitkára pénteken Szerencsen. A politikus egy ivóvízprojekt támogatási szerződésének aláírása után beszélt a hangsúlyozottan ötletszintű felvetésről. Mint mondta, ezt azért Szerencsen ismertette, mert évszázados...
Cukormanufaktúra porcukor megújult csomagolásban, minőség és hagyomány. A Cukormanufaktúra folytatja arculatának megújítását, hogy még vonzóbb megjelenéssel kedveskedjen a háziasszonyoknak. Bevezetés hónapja: 2012. július. Bevezetési támogatások: nyereményjáték, ártámogatás. Kapcsolatfelvétel: 1. Magyar Cukor Manufaktúra Kft. Kapcsolattartó: Koncsik Marianna értékesítési menedzser; T.: (82) 527-267; E-mail: sales@1mcm.hu; www.1mcm.hu
Az évtized az Európai Unió élelmiszertermelésében számos újdonságot hoz, a 2014-ben induló új költségvetési ciklus számos változást hoz, minden bizonnyal megkezdődik az élelmiszer üzletág újra felosztása. De megújul a közösségi agrárpolitikai, átalakulnak a támogatások és termelési kvóták bonyolult rendszere. A magyar élelmiszer ágazat szereplőit leginkább a cukorpiac felszabadítása, a tejkvóta...
E-mail Facebook Twitter RSS