A kiskereskedelem bevétele 2 százalékkal nőtt a Nielsen által folyamatosan mért kilencven élelmiszer kategória értékesítéséből, 2012. december-2013. március között, az előző hasonló időszakhoz viszonyítva. A legutóbbi négy hónap alatt a forgalom mintegy 440 milliárd forintot ért el. Mennyiség szempontjából 2 százalékkal kevesebbet adtak el a boltok, mint egy évvel korábban....
A jó öreg Európára szüksége van a világnak – vonta le a következtetést az ECR Europe konferenciája Brüsszelben. A szaktudás, az ötletek, az innováció bölcsője nem maradhat le a világ többi részétől. Meg kell találnia a helyét, szerepét a kontinensek nagy versenyfutásában. Ez az FMCG iparág és az Európai Bizottság...
Az Egyesült Államokban nőtt a kiskereskedelmi forgalom áprilisban a szakértők által várt csökkenés helyett. Az amerikai kereskedelmi minisztérium hétfői közlése szerint a kiskereskedelmi forgalom márciushoz képest – szezonális hatásoktól tisztított adatok szerint – 0,1 százalékkal 419,03 milliárd dollárra bővült. Elemzők 0,4 százalékos csökkenést vártak áprilisra a felülvizsgált márciusi adat, azaz...
A plázák világának egyfajta ellenkultúrájaként terjedő új módi szerint egyre többen rendeznek a hétvégeken otthonukban garázsvásárt, ahol feleslegessé vált használati tárgyak találhatnak vevőre. A Budapesten meggyökeresedő spontán kereskedés ezen formája immár az egész országban terjed. Tavasszal kezdődik a szezonja és évente már 400-500 helyen nyílnak meg a kertkapuk, hogy az...
Az első generációs bevásárlóközpontok modernizálása, a változó vásárlói igényekhez való alkalmazkodás vált az elmúlt időszak egyik meghatározó trendjévé a kiskereskedelmi ingatlanok körében – olvasható az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. és a Jones Lang LaSalle ingatlan-tanácsadó közös elemzésében. Egy megfelelő koncepcióval végrehajtott átalakítás jelentős eredményt hozhat a bevásárlóközpontok vásárlói, ezáltal...
A kiskereskedelmi forgalom volumene 2013. februárjában 2,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest a három héttel ezelőtt szűkebb adatbázis alapján közölt 1,4 százalékkal szemben. A munkanaphatástól megtisztított volumenindex kisebb, 1,1 százalékos forgalomcsökkenést jelez – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján közölt adatokból. A naptárhatástól megtisztított adatok...
A Tesco-Global Áruházak Zrt. bevétele a februárban zárult, 2012-13-as üzleti évben 709 milliárd forintot tett ki, az előző évi 705,2 milliárd után – közölte a társaság szerdán az MTI-vel. A közlemény rámutat: a szűkülő kiskereskedelmi piac ellenére sem csökkent a Tesco-Global Áruházak Zrt. bevétele. A 2012-13-as üzleti évre a Tesco...
Közel 20 milliárd forintot adtak ki a fogyasztók a boltokban fogkrémre, fogkefére és szájvízre 2012. március-2013. február során. Nyitottak az újdonságokra a magyar fogyasztók: Többségük kipróbált legalább egyet boltokban megjelenő új szájápolási termékek közül, a megkérdezés előtti hat hónap során. Fogkrémből, fogkeféből és szájvízből közel 20 milliárd forintos forgalmat bonyolított...
A Mystery Shopping felmérés eredménye szerint a Mammut a legjobb bevásárlóközpont. A második legjobban szervezett bevásárlóközpont az Europark. Az INTERNATIONAL SERVICE CHECK 2012 decemberében végzett Mystery Shopping felmérést a bevásárlóközpontok területén. A legjobb eredményt a budapesti Mammut bevásárlóközpont érte el 87,4 százalékos eredménnyel. Ezt követte a budapesti MOM Park bevásárlóközpont...
E-mail Facebook Twitter RSS