Címke Archívum: marketing

Aranypentek_2_ablakmatrica_A2

Idén áprilistól Üvegtigris-bőrbe bújva indult újra a Dreher Sörgyárak Zrt. Arany Ászok márkájához kötődő Aranypéntek kampány, amely az elmúlt évben nem csak a brand, hanem a Horeca szektor számára is megújulást hozott. A folyamatosan csökkenő vendéglátóhelyi sörözés negatív piaci trendjének megfordítását sikeresen célzó – kommunikációs és trade marketing elemekből álló...

Pepsi

Nagy offenzívába kezdett a Pepsi: az első negyedévben 25 százalékkal többet költött reklámra, mint egy évvel korábban. A marketing-kampány része annak a nagy átalakítási programnak, amely egyébként jelentős költségcsökkentéssel és leépítéssel is jár: 8.700 munkahely szűnik meg, ez a társaságnál dolgozók mintegy 3 százaléka. Miközben a Coca-Cola hat százalékkal növelte...

tejtermektanacs

Szakít a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a tejexportot korábban támogató programjával, s azzal is, hogy a tej egészséges volta mellett kardoskodjon – inkább a termelés és a hatékonyság növelésére koncentrálnak – jelentette be Lukács László ügyvezető igazgató egy háttérbeszélgetésen. A jövőben inkább a belső piac ellátására ösztönzik a hazai...

Horeca_Italvilág_Glecc_opt

Az év elején Chilében letartóztattak egy amerikai „üzletembert”, aki több mint 6000 dollár értékű jeget próbált kihozni az országból. A baj az volt, hogy azt a védettnek nyilvánított patagóniai Jorge Montt gleccserből, a világ egyik „leggyorsabb” jégfolyójából termelte ki. A kereskedő és hasonszőrű társainak vevői amerikai bárok, amelyek italaikba jégkockaként...

DrSchillingerAttila

Piacra lép az első, kifejezetten a startupokat megcélzó stratégiai marketing tanácsadó cég a közép-kelet-európai régióban. Az Empress Tree Marketing a nevében is rejlő gyors és kiegyensúlyozott növekedést biztosít a frissen induló hazai információtechnológiai vállalkozásoknak. Partnerei révén azonnali hozzáférést nyújt a legfontosabb globális piacok befektetőihez, disztribúciós partnereihez, technológiai közösségeihez és felhasználóihoz....

coca-cola_logo5

Valentin-nap alkalmából egy isztambuli bevásárlóközpontban helyezte el a Coca-Cola távirányítható italautomatáját, amely kizárólag párok számára készült. A normális gépekkel ellentétben, ez nem fogadta el a pénzt. Csak úgy lehetett italhoz jutni, ha a párok bebizonyították, hogy szeretik egymást. Csattantak is a csókok, egymást követték az ölelések, és láthatóan mindenkinek egy...

carlsberg_logo

A Carlsberg dán sörgyár nevére vette az FC Köbenhavn futballcsapatának otthonának, a Parken Stadionnak az egyik lelátóját – adta hírül a Nemzeti Sport Online. Az avatás pedig igazán stílszerű volt: a hajók avatásához hasonlóan ezúttal is palackot törtek szét a keresztelendő objektumon. Pezsgő helyett persze sörrel játszották el, ami azonban...

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviseletének sajtóútja nyomán, Ausztria közkedvelt utazási magazinjának (www.onrail.at) legfrissebb száma arra hívja fel az utazók figyelmét, hogy a Magyarországon való turistáskodás „még soha olyan kedvező nem volt, mint most”. A budapesti szállodások és más szolgáltatók téli Budapest Winter Invitation kampánya, a tavaszi fesztivál forgataga, valamint...

anheuser-busch-logo

Négy és fél perc alatt 15,75 millió dollárt, azaz több, mint 3,5 milliárd forintot költött el televízióhirdetésre az Anheuser-Busch amerikai sörgyár. Igaz, ez a néhány perc a világ legnézettebb televízióműsora, a Super Bowl, azaz az amerikai foci “világbajnokság” döntője közben került sugárzásra. A 100 millió televíziónéző érdeklődésére számottartó eseményen egy...

A nemzeti büszkeséget fókuszba helyező sörmárka legutóbbi kampánya a közösségi média valós erejére, az interakcióra épült. A Soproni saját fogyasztóit vonta be, és kérdezte meg, hogy nemzeti értékeink közül mire a legbüszkébbek. A kampány sikerét jelzi, hogy több mint 36 ezer fővel nőtt a Soproni egyébként is masszív Facebook rajongótábora...