Ízimportőrok című sorozatunkban budapesti nemzeti boltokat mutatunk be. Az angol gasztronómiáról erősen megoszlanak a vélemények, ám a regényekből, filmekből ismert, és az utóbbi két évtizedben sok honfitársunk által így vagy úgy kipróbált ételfajtákat nálunk is szívesen vásárolja egy mind szélesebb réteg. Ezeket szolgálja ki egy internetes áruháznak indult, de ma...
Újabb magyar specialitásokkal bővül a Tesco kínálata. Az áruházlánc júniusban folytatott párbeszédet nyugat-magyarországi kis- és középvállalkozásokkal, így október 4-től 23 regionális beszállító több mint 80 terméke kerül a Tesco polcaira. A Tesco-Global Áruházak Zrt., mint a hazai beszállítók legnagyobb partnere (közel 800 magyar beszállítóval áll kapcsolatban) 2009 novemberében egyedülálló párbeszédsorozatot...
Nemrég egy újfajta vásárlási forma kezdett terjedni az interneten. Az alapötlete az, hogy hozzunk össze minél több embert, akik ugyanazt a terméket azonos időben szeretné megvásárolni, így közösen árkedvezményt tudnak kérni az eladótól. Hazánkban az utóbbi két hónapban alapítottak két internetes oldalt (bonuszbrigad.hu; veddvelem.hu), ami a közösségi vásárlásra épít. A...
Hetven éves fennállása óta először közölte gazdálkodásának eredményeit a svéd IKEA. Bár a világ legnagyobb bútorkereskedelmi láncáról van szó, a vállalkozás családi tulajdonban van, így nyugodtan titkolódzhat. A 26 országban 280 áruházat működtető IKEA az egész világon végigsöprő gazdasági válság ellenére jól teljesített, hiszen 2,3 milliárd euróról 2,5 milliárd euróra...
Betört a nemzetközi piacokra a kecskeméti székhelyű Univer Product Zrt. A főként mustár- és majonéz termékeiről híres vállalat a külföldi értékesítés kiterjesztésével 2010-ben megháromszorozta kivitelét. A magyar tulajdonosi körrel rendelkező cég főként a bébiétel termékekkel tarol az országhatáron kívül. Csak Hollandiába exportál mintegy 5 millió darabot a termékből, ami az...
A kormányprogram a magyar gazdaság talpra állításában nélkülözhetetlen szerepet szán a mikro-, kis- és középvállalkozói szektornak. A Széchenyi Kártya Program kiterjesztésével a kis- és középvállalkozások kedvezményes, egyben csökkentett adminisztrációjú finanszírozásának újabb lehetőségei nyílnak meg, amelyek eddig hiányoztak a kkv szektor hitelezésében. A KA-VOSZ-nak a VOSZ-szal és a MKIK-val hosszú évek...
Ha valaki magyarországi éttermek, vinotékák borkínálatát tanulmányozza, akkor joggal hihetné, hogy egy prosperáló, nagy létszámú középosztállyal megáldott, irigylésre méltó helyzetben lévő országban jár. Mi, belföldi halandók, egyszerűen csak túlárazottnak, a nemzetközi ismertséggel és elismertséggel arányban nem állónak tartjuk a kézműves borászat árait, amelyek dacolnak a válsággal, a szabadon elkölthető jövedelmek...
Hordozható energiaforrásra évszaktól függetlenül szükség van. Választékban nincs hiány, gyártók, felhasználási területek, méret, feszültségszint, élettartam szerint is nagyon széles a paletta.A vásárlók választásának megkönnyítése érdekében az egyik internetes áruház például a hagyományos kategorizálás mellett tevékenység szerinti fogyasztói köröknek ajánlja elemeit, külön kirándulóknak, háziasszonyoknak, fotósoknak, üzletembereknek, diákoknak, időseknek és környezetvédőknek. Mivel...
Végre eljött az idő, hogy korszerű, formatervezett party service kellékekről nem csak külföldi gyártókkal összefüggésben tudunk beszámolni. Egy nehézségekkel küzdő százhalombattai fröccsöntő vállalkozás a válságtól kevésbé érintett területeket keresve eljutott a vendéglátásig! Bár vendéglősök és cukrászok e logikán joggal csodálkoznak el, a Creaform elsősorban cukrászatoknak és rendezvényszervezőknek ajánlott termékei mégis...
Az éttermi reklámkommunikáció jövője egyértelműen az internet! Az aktív reklámkommunikációé a közösségi média. Ma minden tízedik magyar állampolgár Facebook-felhasználó (százezren 45 év felettiek), de csak minden kétszázötvenedik vendéglátóhelynek van Facebook-lapja. Közöttük viszont akad, aki már a honlapot is megspórolja ezzel.Kár egy olyan lehetőséget nem kihasználni, amely egy vállalkozás számára csak...
E-mail Facebook Twitter RSS