Több mint 30 cég részvételével lezárult a TOP 10 Call Center-díj elnevezésű verseny, kiosztották a „Kiváló Call Center” címeket. A GfK Hungária Piackutató Intézet által alapított a Humán Erőforrás Alapítvánnyal együttműködésben, a Magyar Marketing Szövetség és a Direkt Marketing Szövetség szakmai támogatásával, első alkalommal megrendezett versenyen a szolgáltatók ágazatonként mérettethették...
Top 10 Call Center díjat alapított a GfK Hungária. A nemzetközi tapasztalatok alapján létrehozott díjat a szolgáltató vevő- és ügyfélszolgálatok, ún. call centerek nyerhetik el. A jövőben évente megrendezésre kerülő versenyen a szolgáltatók ágazatonként mérettethetik meg magukat. Az egyes ágazatokon belül az általános ügyfélkezelés mellett a problémamegoldást, illetve a telefonos...
A hotel- és kaszinó üzletágban érdekelt francia Accor visszavonta a Lucien Barrière csoport nyilvános papíraukcióját, holott a szállodakonszern 575-700 millió euró közötti összegre számított a társaság 49 százalékáért. A tervek szerint 16,10 és 19,60 eurós áron kerültek volna jegyzésre a papírok, ám az Accor úgy mérte föl a helyzetet, hogy...
Használatbeli változást nem, árérzékenység-növekedést viszont tapasztaltak a testápolásban érintett márkagyártók. A tusfürdő és a férfi dezodor értékben növekedni tudott, a női termékek és testápolók piaca inkább stagnált. A termékbevezetések és promóciók jelentik az értékesítés motorját.A testápolás piaca tusfürdő-, dezodor- és testápoló-kategóriákra bontható. Az első kettőben a férfi változatok szerepe napjainkra...
A Nagel Hungária Kft. főszponzorként támogatja az első magyar POPAI Awards POP-verseny megszervezését.A neves logisztikai vállalat a „marketing at retail” területtel több ponton, többek között a promóciós aktivitásokhoz kötődő, co-packing és különböző rendhagyó kiszerelések, akciós csomagok létrehozásával, kiszállításával is kapcsolódik. Különdíj felajánlásával is hangsúlyozni kívánják a verseny fontosságát a BTL-szakma...
Az angol Hotel Great Fostersben dolgozó pohárnok, Cseke Gábor nyerte a XVII. Sommelier Magyar Bajnokság döntőjét, így ő fogja hazánkat képviselni a 2010 novemberében rendezendő strasbourgi Európa-bajnokságon.A 28 éves győztes a vendéglátóipari főiskolán végzett, majd a londoni WSET-en (Wine and Spirit Education) tanult, most végzi a diplomakurzus utolsó évét. Itthon...
Prohászka Béla elnök, MNGSZMit jelent az MNGSZ számára, hogy a Hoventát a Hungexpo rendezi? P. B.: – A szövetség eddig is aktív szerepet vállalt a vendéglátószakma legnagyobb kiállításán, elnökként azonban nekem ez még csak a második Hoventám, tehát összehasonlítási alapom kevés van. Ám az biztos, hogy a korábbiakhoz képest nyitottabbá...
Szalai Levente, HungexpoMilyen elképzelésekkel indultak neki a Hoventa önálló szervezésének? Sz. L.: – A kiállítás megvásárlását követően egy, a korábbiaktól eltérő koncepciót készítettünk, aminek alapja az, hogy az erős gasztrotechnika/nagykonyhák berendezéseinek megjelenése mellé felzárkóztassuk a hotelek beszállítóinak körét és ezzel párhuzamosan multinacionális szinergiáinkra építve a kiállítást a régió vezető szálloda-...
Előételként másfél kilométer úszás, főételként több mint 40 kilométer biciklizés, desszertként pedig 10 kilométer futás volt a triatlonisták menüje a hétvégi világbajnokságon. A fogások közül nem hiányozhat a megfelelő mennyiségű folyadék sem, hiszen az (edzettségtől függően) legalább két órás verseny alatt a résztvevőknek bőven lesz része izzasztó pillanatokban. A Nestlé...
2000 négyzetméteren 100 kiállító, 60 előadás és az FMCG szektor számára különösen izgalmas FUTURE SUPPLY CHAIN, vagyis a Jövő Ellátási Lánca várja a szakmai látogatókat a Syma Rendezvényközpontban szept. 15-17 között. Bemutatkozik a vizuális és mobil kommunikáció világa Innováció, info- és mobil kommunikáció, reklámdekoráció – mindezt magába foglalja a SYMA...
E-mail Facebook Twitter RSS